Egy történet, amikor még kezdő Bowen-alkalmazó voltam. Mérföldkő volt abból a szempontból, hogy megerősödjön bennem a hit: a Bowen-technika egy nagyon gyengéd, ám annál erőteljesebb hatással bíró kezelési lehetőség.
„Egy súlyos baleset következtében szenvedtem nyílt lábszártörést. Az orvosok mindent elkövettek, hogy megtarthassam a lábamat, s ne amputáció legyen a vége, ezért műtétek hosszú sorát kellett átélnem, elviselnem. A baleset után másfél évvel azonban még mindig könyökmankóval közlekedtem – sántítottam, ödémásodott a lábam, elkezdett fájni a csípőm és a térdem. Várt rám akkor még egy műtét, mert a sérülés és a műtétek helyén bőrhiány keletkezett, amit csak egy plasztikai beavatkozással lehetett volna rendbe tenni.
A feleségem hallott a Bowen-technikáról, s nem kis unszolással sikerült rávennie, hogy felkeressük Edinát.
Érdekesnek találtam a kezelést, hiszen első alkalommal a sérült lábamhoz hozzá sem ért. Másnap viszont izomlázam volt szinte mindenhol, amit nagyon furcsának találtam: Ilyen finom fogásoktól ez hogy lehet?!
Egy hét múlva volt a következő kezelés. Addigra valamelyest csökkent a sántítás, kicsit könnyebb volt a járás. A második kezelés után észrevehetően csökkent a bokaduzzanat, a lábszár ödémája. A harmadik kezelést követően tartottunk egy kis szünetet, mert Edina is és mi is szabadságra mentünk. S ekkor történt meg az, amire igazából senki sem számított – a bőrhiányos területen, ami miatt műtétre voltam előjegyezve, megindult a bőrképződés. Nemcsak én, de az orvosok is csodálkoztak, hogy vajon mi is történt. Az utolsó tervezett műtétre szerencsére nem került sor. Én tudtam, hogy a Bowen-technikának köszönhetem ezt a csodálatos eredményt.”
